1. fejezet

Szerda reggel szokás szerint 5:50-kor keltem fel. Alig bírtam kikelni az ágyból, de tudtam, hogy muszáj lesz bemennem a suliba. Gyorsan felöltöztem, megfésülködtem és kisminkeltem magam. Beraktam az üvegemet és a kajámat a táskába. Tesómmal elindultunk közösen a suliba. Én a végállomásig mentem a hévvel, onnan még metróztam egy kicsit. Amikor beértem a suliba, mint mindig, most is már bent volt pár osztálytársam. Kimentem a folyosóra és vártam, hogy Min megjöjjön. Egyszer csak észrevettem, hogy ott jön a folyosón. Elindultam felé. Amint meglátott elkezdett futni felém. Amikor odaért hozzám elkezdett ölelgetni és azt suttogta, hogy van egy jó híre, amit még ő se hitt el, és reméli, hogy én elhiszem. Végül nagy nehezen elmondta azt a nagyon-nagyon jó hírt. Miközben elkezdte mondani körénk gyűltek páran, de mindenkit elküldtünk.

-Apu még este mondta, hogy kapott egy új munkát, méghozzá Koreába. De ha ez még nem lenne elég, akkor azt is elmondta, hogy mi is megyünk vele.

-Ezt hogy érted, hogy „mi is”? Sook, te és én?-kérdeztem meglepődve.

-Igen, mindhárman. És amit bizti, hogy nem fogsz elhinni, az az, hogy apu hol kapott munkát!-mondta mosolyogva Min.

-Nyögd már ki végre, mert mindjárt összeesek-sürgettem.

-Jól van na. A BTS új menedzsere lett.

-Mond, hogy csak álmodok és te csak hülyéskedsz.

-Nem viccelek, ez halál komoly.

Abban a pillanatba, hogy ezt kimondta, összeestem és csak néztem magam elé. Aztán éreztem, hogy az arcomon lefolyt egy könnycsepp. Páran odajöttek megkérdezni, hogy jól vagyok-e, de nem tudtam megszólalni. Helyettem Min válaszolt, miközben letérdelt hozzám.

-Semmi baja nincsen, csak sokkolta az a hír, amit mondtam neki.

Nagyon nehezen felálltam és Min nyakába ugrottam. Pár percre rá Sook is megjött és neki is elmondta Min a jó hírt. Meg se bírt mozdulni. Egész nap szétvetett minket a boldogság. Baromkodtunk folyamatosan. Utolsó óra után Sook hazarohant, hogy megbeszélje a szüleivel azt a Koreai utat. Megbeszéltük, hogy másnapra én is megmondom apuék válaszát. Nagyon izgultam, hogy mit fognak majd reagálni a hírre. Kíváncsi voltam arra, hogy apu elenged-e vagy sem. Annyira elmerültem a gondolataimba és a zenébe, hogy majdnem elfelejtettem leszállni a hévről. Szép lassan sétáltam haza, közben zenét hallgattam, hogy megnyugodjak az esti beszélgetésig. Egyszer csak feltűnt, hogy ott állok a kapu előtt. Kis idő múlva megnyomtam a csengőt. Fél perc múlva mama jött ki az ajtón és beengedett a kapun. Mikor odaértem hozzá megkérdezte, hogy miért csak 10 perc után nyomtam meg a csengőt?! Kiderült, hogy mama végig ott állt az ajtónál és engem nézett. Elmondtam neki, hogy csak átgondoltam a mondanivalóimat az esti beszélgetéshez. Mama kérdeztem, hogy milyen beszélgetés, de csak annyit mondtam neki, hogy ha apu is itthon lesz, akkor majd megtudja. Már Hyun is is hazaért. Hyun-nal ebéd után hátramentünk tanulni. Tanulás után zenét hallgattunk. Ő is kérdezte a beszélgetést, de neki se mondtam semmit. Fél óra múlva apu meg is jött a munkából. Amikor hátrajött, megkértem őt és Hyunt, hogy menjünk előre mamához megbeszélni egy nagyon fontos dolgot. Leültek és megkértem őket, hogy hallgassanak végig és csak utána mondják el a véleményeiket.

-Reggel a suliba egyik osztálytársam, aki szintén szereti a KPOP-ot, mondott egy nagyon jó hírt. De ez egy olyan hír, amit a ti segítségetekkel soha nem fogok elfelejteni. A barátnőm apukája kint Dél-Koreába kapott munkát, és azt mondta, mivel tudja, hogy imádjuk Koreát, ezért elvisz minket is. Ez nagyon nagy lehetőség és nem tudjátok, hogy ez mennyire fontos nekem. Egy álmom válna valóra.-ezt már sírva mondtam.

-Te is tudhattad előre, hogy mi lesz a válaszom.-mondta komoran apu.-Sejthetted, hogy nemet fogok mondani. Idegenekkel engedjelek ki a világ másik felére? Ezt te se gondoltad komolyan.

-Először is nem idegenek, mert ők az én barátaim. Másodszor nekem ez volt az egyik legfontosabb álmom, hogy kijussak oda. És te képes lennél azt mondani, hogy nem engedsz ki, amikor én bármit megtennék azért, hogy kimehessek Koreába?!

-Igen, képes vagyok nemet mondani. Még iskolába kell járnod. Majd iskola után felőlem elmehetsz világot látni, de nem most.

-Kint is tudunk suliba járni. De ha te nemet mondasz, akkor én annyit mondok, hogy többet nem beszélek veled.-ezzel kirohantam a szobából.

Hátrafutottam a kertbe. Amikor hátraértem kitört belőlem a sírás. El se tudtam képzelni, hogy hogy mondjam ezt el a lányoknak. Egyszer csak hallottam, hogy mamáék a nevemet ordítják. Beszélni szerettek volna velem. Rászántam magam és odamentem hozzájuk. Csak folyt a könnyem és úgy éreztem, hogy ha beszélnem kéne, nem tudnék megszólalni. Fél perc után apu megszólalt.

-Miután kirohantál gondolkoztam egy kicsit azon amit mondtál. Nem akarom, hogy emiatt ne beszélj velem, de azt se szeretném, hogy évente csak egyszer lássalak, ha kimész. De aztán rájöttem, hogy ez neked nagyon fontos és kint több lehetőséged van kezdeni valamit az életeddel, mint itthon. Ezért arra a döntésre jutottam, hogy elengedlek. Nagyon nehéz lesz, de tudom, hogy ez a helyes döntés.

Sírva a nyakába ugrottam és csak annyit mondtam neki.-Köszönöm. Nagyon szeretlek.