12. fejezet

Amikor beléptem az ajtón mindenki letámadott. Kérdésekkel árasztottak el, hogy hol voltam és hogy mit csináltam. Én csak annyit válaszoltam rá nekik, hogy legyen most annyi elég nekik, hogy jól vagyok és örüljenek annak, hogy épségben hazaértem. Mikor ezt elmondtam nekik Jimin-hez fordultam.-Beszélhetnék veled kettesben?-Majd elindultam a lépcső felé. Ő jött utánam. Kimentünk az erkélyre és leültünk egymás mellé. Nagyon nehéz volt elkezdenem a mondandómat. Azt se tudtam, hogy mit is akarok mondani.

-Először is azzal kezdeném, hogy BOCSÁNAT. Nem akartam veled veszekedni és nem szerettelek volna megbántani. Nagyon rosszul éreztem magam amiatt, hogy úgy kiabáltam veled. Miközben sétáltam, gondolkoztam ezen, hogy hogy kérjek tőled bocsánatot és hogy hogy mondjam el neked azt, hogy mi is igazából a bajom, ami miatt elmentem. De nagyon nehéz lesz elmagyaráznom. Egyszerűen ezek olyan dolgok, amiket nem tudom, hogy hogy mondjak el neked.

-Nem haragudtam rád, mert tudtam, hogy dühös vagy és csak azért vagy velem ilyen. Ha nem tudod, vagy nem szeretnéd elmondani, hogy mi a bajod, akkor nem muszáj. Engem nem érdekel annyira. Ha szeretnéd elmondod, ha nem nem. Nekem csak annyi a lényeg, hogy itthon vagy és semmi bajod nincsen.-mosolygott rám kedvesen és közben megfogta kezem.

-Én szeretném, hogy tudd az okát a kiborulásomnak. Csak ezek olyan dolgok, amik nekem nagyon fontosak és még soha senkinek nem mondtam el.

-Majd ha lesz energiád rá, hogy elmond, akkor elmondod. Nem kell most erőltetned.

-De én most szeretném elmondani neked. És már nagyjából tudom is, hogy hogy fogom elkezdeni. De előre szólok, hogy nehezen fogok a végére jutni.

-Van időnk bőven. Én meg végig foglak hallgatni.

-Hát akkor el is kezdem. Amikor Hyun olyan bunkó volt velem, eszembe jutott egy csomó olyan dolog, ami miatt depis voltam otthon. Azt ne kérdezd, hogy ebből hogy jutott ez eszembe. Otthon egy csomót sírtam amiatt, hogy én nem Koreába lakok. Attól voltam a leginkább depis, hogy tudtam, hogy soha nem fogok kijutni ide és soha nem találkozhatok veletek. Hogy soha nem beszélhetek veled és nem lehetek a barátnőd. A tudat, hogy azt az embert, akit mindenkinél jobban szeretek soha nem fogok látni, egyszerűen borzalmas. Volt, amikor annyira kivoltam és elegem volt mindenből, hogy azon gondolkoztam, hogy...hogy...hogy öngyilkos leszek. Mert úgy gondoltam, hogyha úgyse láthatlak és nem lehetek veled, akkor mi értelme van annak, hogy élek. De te voltál az, aki mindig átsegítettél engem a mélypontokon. Mindig reménykedtem, hogy hátha mégis valami csoda folytán kijutok és láthatlak. És hát most itt is vagyok. Veled.-mosolyogtam rá.-És igazán ma jöttem rá arra, hogy te mennyire fontos vagy nekem. Eddig igazán fel se tűnt, csak most. Te voltál az, aki „életben” tartottál. Sokkal fontosabb vagy nekem, mint bárki más a világon. El se tudod képzelni, hogy mennyire fontos vagy nekem.-itt már alig láttam valamit, annyira sírtam.

-Egy kicsit még emésztenem kell azokat, amiket mondtál. Te komoly miattam öngyilkos akartál lenni? Már bocsi, hogy ezt mondom, de te nem vagy normális. Csoda történt és itt vagy velem. El tudod mondani, hogy mennyire vagyok neked fontos? Mert te is nagyon fontos vagy nekem!!!

-Tudom, hogy nem vagyok normális.-nevettem el magam.-De ha én elmondom, hogy mennyire vagy nekem fontos, akkor neked is el kell mondanod. Bármit, de tényleg bármit megtettem volna azért, hogy találkozhassunk. Te vagy eddig az egyetlen ember, akinek ennyi titkomat elmondtam és így megnyíltam. Ha nem vagy velem, akkor folyton rád gondolok. Veled álmodok esténként. Ennyit elég mondanom?-néztem rá kíváncsian.

-Igen, elég. Akkor most én jövök. Amikor veled vagyok, nem izgulok azon, hogy hülyének nézel. Melletted önmagam vagyok. Ha látlak, akkor sokkal jobb lesz a kedvem. Eddig még senki iránt nem éreztem úgy, mint irántad.-mondta el nagyjából, hogy én miért vagyok fontos neki.

-Most már sokkal jobban érzem magam, hogy elmondtam a bajaimat. Köszi, hogy meghallgattál.

-Természetes, hogy a barátnőmet meghallgatom.-mosolygott rám.

Mivel még mindig sírtam egy kicsit, ezért odahívott magához, hogy beleüljek az ölébe. Rádőltem a vállára és úgy néztem a csillagokat. Már majdnem elaludtam, amikor Jimin közelebb húzott magához. Felemeltem a fejem és felé fordultam. Mélyen a szemébe néztem és azt hittem, hogy elájulok. Miközben a szemeit néztem szép lassan, egyre közelebb hajolt hozzám. Végül megcsókolt. Eleinte csak egy szimpla csók volt, aztán sok kisebb csók és végül egy hosszú, érzelmekkel teli csók. De ami ezután jött, arra nem számítottam. Most már nem csak egy szimpla csókot adott. Éreztem, ahogy a nyelve hozzáért az enyémhez. Hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak, ezért inkább becsuktam a szemem. Végül Jimin egyre szenvedélyesebben csókolt meg. Szorosan magához húzott és csak tovább csókolt. A nyelveink táncot jártak egymással. Ebben a pillanatban úgy éreztem magam, hogyha ágyúk dörrennének mellettem, még az se érdekelne. Akkor csak ő érdekelt. Hosszú perceken keresztül így ültünk. Egyszer csak éreztem, hogy felemel és elindul velem az ajtó felé. Bementünk a szobájába és leültünk az ágyára. Aztán szép lassan elkezdtünk hátradőlni és éreztem, ahogy elkezdi feltolni a pólómat. Itt gyorsan felültem.

-Valami baj van?-kérdezte kíváncsian.

-Csak még nem szeretném.-vallottam be neki.

-Mit?-értetlenkedett.

-Még nem szeretném, hogy megtörténjen köztünk. Persze azt szeretném, hogy te legyél az első, de még nem most.

-Rendben. Akkor talán majd holnap.

-Nem, még holnap sem. Majd ha úgy érzem, hogy eljött az ideje.

-Mikor fogod úgy érezni?-nézett rám kíváncsian.

-Nem tudom. Majd érezni fogom és veled is tudatom, hogyha már készen állok rá.

Még egy jó éjt csókot adtam neki, majd átmentem a saját szobámba. Elmentem gyorsan a fürdőszobába. Miközben zuhanyoztam hallottam, hogy valaki benyit. Azt hittem, hogy megint Jimin az, de nem ő volt. Min nyitott be vigyorogva, kíváncsi szemekkel. Kicsit megnyugodtam, hogy csak ő az, de azért egy kicsit csalódott is voltam.

-Na, mi történt kint az erkélyen köztetek?-kíváncsiskodott.

-Semmi különös. Csak csókolóztunk.-nevettem el magam.

-Ez neked semmi különös???? Te nem vagy normális. Tök király. És volt szex?-kíváncsiskodott tovább mosolyogva.

-Ő szeretett volna, de én nem akartam.

-De miért? Hisz azt hittem, hogy már régóta akartad volna. Erre vártál már mióta.

-Pont azért nem akartam még most, mert már régóta várok rá. Neki azt mondtam, hogy még azért nem, mert nem érzem úgy, hogy eljött az ideje.-mondtam neki.

-De valójában miért nem akarod még?

-Mert meg szeretném várni, hogy 18 legyek és majd csak utána. Meg még nem készültem fel rá.-vallottam be neki.

Közben már felvettem a pizsamámat és elindultunk a szobája felé. Mielőtt még bementünk volna hallottuk, hogy a konyhából Min-t hívja az apukája. Így én a saját szobámba mentem, Min pedig lement az apukájához. Mivel nem tudtam aludni a sok gondolatom miatt, így úgy döntöttem, hogy zenét hallgatok és kicsit csinosítok még a szobámon. Amire készen lettem az alakítgatásokkal, már 9 óra volt. Még mindig úgy éreztem, hogy nem fogok tudni elaludni, ezért felvettem a köntösömet és kimentem a szobámból. A fiúk már mind a szobájukban voltak-legalábbis szerintem. Lementem a konyhába, hogy igyak egy kortyot, aztán a nappali felé vettem az irányt. Mivel sötét volt nem láttam, hogy V ott ül a kanapén. Amint megláttam hátraugrottam ijedtemben.

-Azt hittem, hogy már alszol.-mondtam neki, miközben leültem mellé.

-Nem tudtam elaludni, mert van egy kérdés, amire nem tudok választ adni.

-Milyen kérdés?-kíváncsiskodtam.

-Ugye mondtam neked, hogy nagyon szeretem Min-t. És nekem még nem volt senkim, és vele lenne nekem először. De nem tudom, hogy mikor merjem megtenni.-vallotta be félve.

-Ezt a kérdést pont jókor tetted fel, mert én is most estem át ezen a kérdésen. Ha úgy érzed, hogy készen állsz rá, akkor tedd meg. De ha még nem készültél fel rá, akkor fölösleges erőltetned.

-Rendben, köszi.-mosolygott rám, majd felment az emeletre.

Én még gyorsan megnéztem, hogy be van-e csukva az ajtó, majd felmentem megnézni Hyun-t, hogy alszik-e már. Mivel már 11 volt, ezért aludt. Nagy neheze rászántam magam arra, hogy alszok, mivel másnap suliba kellett mennem. Reggel amikor kikeltem az ágyból láttam, hogy a takaróm véres. Hirtelen nagyon megijedtem. Megnéztem a lábamat és láttam, hogy a combomon van egy elég nagy vágás. Fogalmam se volt, hogy mikor vágtam meg. Gyorsan kirohantam a fürdőbe egy törölközőért-már amennyire tudtam futni. Körbetekertem a combomon a törölközőt, majd elmentem Hyun-hoz, de nem volt a szobájába. Gondoltam, hogy a fiúk nem tudnának segíteni, ezért lementem Min apujához. A nappaliba összefutottam vele és rögtön leültetett a kanapéra, majd megkért, hogy tegyem fel a lábamat is és ne mozduljak. Egyre jobban éreztem, hogy fáj. Közben szörnyülködő tekintettel megérkezett a nővérem a vásárlásból. Hozott egy vizes törölközőt és a vágás körüli részt kivéve letörölte a lábamról a vért.

-Mi a szart csináltál a lábaddal Eun?-jött le a lépcsőn Hopie.

-Fogalmam sincsen. Reggel vettem csak észre.

A többiek is szépen sorjában megérkeztek és feltették ugyan azt a kérdést.-Eun, miit csináltál a lábaddal? Persze mindenkinek ugyan azt válaszoltam, hogy nem tudom. Min lehozta a fürdőből a fertőtlenítőt és a kötszert. Amikor elkezdte letakarítani a vért a vágásról elkezdtem ordítani. Fájdalmamban sírtam is. Hisz egy nyílt sebről volt szó. V nyugtatás képen leült mellém a földre és megfogta a kezem. Mivel a mai nap a suliba fontos volt, mert egy fellépésre gyakoroltunk és volt pár dolgozat is, így csak le lett fertőtlenítve a lába és bekötöttük. Gyorsan felöltöztem és felvettem a tornacipőmet. Gondoltam, hogy ilyen lábbal nem fogok magassarkúba menni. De azért magammal vittem, hátha kötelező abba lennem. A suliban próbáltam nem feltűnő lenni, mert nem akartam, hogy sajnáljanak. De JiJi még ily is észrevette.

-Eun, mi van a lábaddal?

-Csak megvágtam valahogy a combom és most be van kötve.

-Biztos csak ennyi?-érdeklődött MiHi.

-Igen, biztos. Nem kell aggódnotok.

Amikor hazaértünk megebédeltünk és elmentünk a kórházba a lábam miatt. Megnézte az orvos és mivel elég mély és nagy volt a vágás, ezért össze kellett varrni. Elég ijesztő volt a tudat, hogy összevarrják a combom. Mivel nem állhattam rá a lábamra, ezért mankóval mentem ki a váróba a többiekhez. Elindultunk a kocsi felé, de én 10 lépéssel hátrébb voltam, mint a többiek. Mivel még nem szoktam hozzá, hogy mankóval kell járnom, ezért nem tudtam gyorsan menni. Még az is hozzájátszott, hogy fáradt voltam és majdnem állva elaludtam. Jimin odajött hozzám, felemelt és a kezében tartva kivitt a kocsihoz. Amikor hazaértünk mindenki evett, kivéve engem. Én a lépcsőkkel küzdöttem és a mankókkal. Negyed óra alatt fel is értem az emeletre. Megpróbáltam visszaemlékezni, hogy hol vágtam meg a lábam, így kimentem az erkélyre. Akkor vettem észre, hogy a szék, amin este ültünk el volt törve. Megnéztem közelebbről és láttam, hogy véres volt. Ekkor döbbentem rá, hogy akkor éreztem egy csípő érzést, de nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Visszamentem a lakásba és benéztem Hyun-hoz.

-Szia. Lehet egy kérdésem?

-Szió hugi. Persze.

-De őszintén válaszolj.-szögeztem le.

-Rendben.-bólogatott.

-Jól érzed magad itt kint? Kijössz a fiúkkal? Nem érzed nagyon egyedül magad?

-Ez már három kérdés volt. Jól érzem itt magam. Nem érzem egyedül magam, hisz egy csomóan lakunk együtt. És a fiúkkal is kijövök. RapMon-nal sokat szoktunk beszélgetni, Jin pedig megtanít főzni. A többiekkel is kijövök.-mosolygott rá.

-Rendben, örülök neki. És tetszik neked RapMon.-kíváncsiskodtam.

-Hát, egy kicsit talán.-vallotta be szégyenlősen.

-Úúúúúú, az tök jó. Te is tetszel neki, de ezt nem tőlem tudod.

Még egy kicsit beszéltünk, majd elmentem fürdeni. Mikor bementem a szobámba láttam még a véres takarómat. „Féltem” a szobámban aludni, így inkább átmentem Hyun-hoz és nála aludtam.